V.fejezet

Victoria izgatottan hívott fel mindkettőnket. A hangjában vidámság és egy csipetnyi sürgetés is volt. Levegőt se vett csak annyit mondott, hogy találkozzunk az "edzőtermünkben". Ahogy csak tudtam odaszaladtam (szokásomhoz híven mindig kések).

- Na, mondd Victoria!- mondtam már én is izgatottan.

- Tudjátok mit?! Inkább mutatom.- mondta egy szikrával a szemében.

És egy határozott arccal valami burkot növesztett maga köré. Odamentem és megérintettem. Ahogy hozzányúltam úgy éreztem mint egy áthatolhatatlan acélfalat tapogatnék. Hozzávágtam egy próbababát az erőmmel és úgy pattant le róla mintha egy kis tollpihe lett volna.

- Ez nagyon cool!- mondta Tif.

A történések után beültem ebédelni a Love Food nevű étterembe. Rendeltem magamnak egy bolognai spagettit extra sajttal. Úgy belaktam mint a csuda. Alig bírtam megmozdulni. Aztán mikor levezetésnek rendeltem egy kávét akkor egy korombeli magas, helyes, barnahajú és kékszemű pincérfiú hozta ki. Mikor kihozta a kávét úgy egymásba gabalyodtunk, hogy szegénykém az ölembe öntötte a kávét. Szegény alig tudott kihebegni egy bocsánatot úgy megijedt. Miközben segített letörölni a kávét rólam elmesélte, hogy Brock a neve. Próbaidőn van itt diákmunkán. Azért ijedt meg annyira, mert ha meglátják, hogy hibázott egyből kihajítják innen. Ezért egy telefonszám csere után gyorsan kiszaladtam az étteremből. A cechet Brock állta kiengesztelés képpen. Miután átöltöztem szerveztem egy nagy shoppingolást a csajokkal. Ahogy kiléptem az utcára feketeöltönyös tetőtől-talpig kitetovált srácokat láttam a sarkon. Mivel nem volt kerülőút próbáltam úgy elmenni úgy mellettük, hogy ne vegyenek észre. Sajnos nem sikerült.

- Szia cica van gazdád?- mondta az egyik neander völgyi.

- Van, és nem szereti a patkányokat!- ezzel a mondattal hozzávágtam a falhoz a képességemmel.

- Nyugi Baby! Csak a Titkos Szövetség góréjától hoztam üzenetet. Azt üzeni, hogy vigyázzatok magatokra, mert mindenhol ott vagyunk.

- Igen? Én meg azt üzenem neki, hogy ő vigyázzon magára mert bárkit küld ígyis-ugyis végzünk vele.- és már a legnagyobb sebességgel elrohantam a találkahelyre. Ahogy a lányok megláttak nagyon megijedtek. Elmondásuk szerint falfehér voltam. Meg is kérdezték mi történt:

- Mi a baj But?

- Képzeljétek el találkoztam a Szövetség embereivel. Azzal az üzenettel jöttek, hogy vigyázzunk magunkra. De én elintéztem őket, hogy telerakták a gatyájukat.

- Azt el hisszük!- mondta Tif kuncogva.

Mivel a shoppingolást elhalasztottuk ezért beültünk egy Sweet Cupcake nevezetű cukrászdába. Miután kértünk mindhárman egy sütit elkezdtünk beszélgetni:

- Kik voltak azok a tagok?- kérdezte Victoria.

- Úgy néztek ki mint valami elfuserált motoros banda. Mind kopasz, és tetövált volt. Lehet, hogy valami végrehajtó csapat a Szövetségnél.

- Sőt, biztos!- mondta Tif.- Párszor meggyült a bajom velük. A vezetőjüket úgy hívják, hogy Mocskos Joe. Nagyon egy bunkó és modortalan egy fickó.

- Hát az biztos, hogy büdös volt.- és ahogy kimondtam ezt a mondatot nagy nevetésben törtünk ki.

Miután kibeszéltünk mindent és persze kifizettük a sütiket mindhárman hazamentünk. Ilyenkor irigylem Tifet, hogy tud teleportálni. De mikor nagy nehezen hazaértem és megidtam az esti kakaómat megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Brock neve állt....

IV.fejezet

- Sziasztok! Tifanny vagyok.

Szegény Vicki alig kapott levegőt. Az ájulás határáról zökkentettem vissza a való életbe.

- Vicki jól vagy?- kérdeztem tőle mint egy aggódó anyuka a kisgyermekétől mikor elesik.

- Hát persze! Végülis elraboltak, megkínoztak és most azt sem tudom élek e vagy halok.

- Megkínoztak?- mondtuk Tifannyval szinte egyszerre.

- Igen! Hála a képességemnek nem esett bántódásom. Mindenféle kütyüvel és műszerrel vizsgáltak. Minden agyolvasós kísérletük befuccsolt. A fizikai dolgokra sem voltak képesek, mert nem csak az elmémet hanem a testemet is megtudom védeni minden ártalomról. De csak erről a képességemről tudnak. A másikra rá se jöttek.- és ahogy ezt kimondta a karomba borult.


Elájult. Mint később kiderült nem adtak neki enni. Csak vizet adtak neki semmi többet. Mentőt nem hívtunk, mert ha valaki rájön erre a dologra, akkor nekünk végünk. Nem hiányzik, hogy megcsinálják velünk azt, amit Vickivel csináltak. És ha a Szövetség tagjai kémkednek, utánunk ki tudja, hol lehetnek beépített embereik. Inkább Tifannyéknál rendeztünk egy ott alvós bulit. Mindent elintéztünk, hogy ott aludhassunk. Engedélyt kértünk a szüleinktől és beleegyeztek. Míg Vicki gyengélkedett addig mi úgy sürögtünk-forogtunk körülötte, mint az alattvalók a királynő körül. Közben beszélgettünk erről a dologról:

- Mi van, ha a suliba és a tánciskolámba is figyelnek? És ha eddig is figyeltek?- mondtam, mint egy paranoiás.

- Semmi baj! Ha az erőtőket nem mindennapi dolgokra hanem harcra használjátok teljesen más formában jelenik meg. Például Vicki is megtapasztalta, hogy nem csak az elméjét hanem a testét is meg tudja védeni. Én például a teleportálást nem csak nagy távok megtételére használom hanem, hogy az ellenfelem mögé kerüljek és onnan tudjak támadni.

Az együttalvás után arra gondoltam valami edzőhelyet kéne, találni ahol gyakorolhatjuk ezeket a szituációkat. Ezért végigjártam az egész várost. Minden negyedet végignéztem. Aztán a kikötőnél találtam egy régi, lepukkant helyet.  Sehol sem volt tábla, ami mutatta volna, hogy eladó vagy kiadó. Ezért egy kis fontolgatás után odahívtam a csajokat is. Nekik is nagyon tetszett. De azért pár kellék kellett a kicsinosításához. Próbababákat, tükröket és boxzsákokat kértünk el mindenhonnan. Mire végeztünk az egésszel úgy belefáradtunk, hogy alig tudtunk hazamenni. De nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy közös erővel egy ilyen nagy projektet EGYÜTT össze tudtunk hozni. Másnap már újult erővel tudtunk edzeni. Tifanny mint gyakorlott "harcos" segített megtalálni azt az érzést, amivel le tudjunk győzni az ellenfeleinket. Vickinek könnyebb dolga volt mivel ő magától rájött. Nekem egy kis időbe telt, hogy felfejlesszem a képességeimet harcos szintre. Szituáció: Tifanny átváltozott egy kardfogú tigrissé. Nekem KELLENE legyőznöm. A félelemtől alig tudtam használni a képességemet. ahogy felém szaladt nagyon bepánikoltam. És ahogy közeledett beugrott, hogy fel kéne ébrednem. És amikor felugrott, hogy elkaphasson a levegőben megállítottam. De mivel tud teleportálni ezért a hátam mögé került. És ahogy a ki akartam olvasni a fejéből merre tart egyszerűen átjárt az érzés amelyről Tifanny beszélt. Ezt a képességet nem tudtam használni. De el tudtam lopni Tifanny elméjét. Átszálltam az ő testébe és irányítottam. Minden egyes végtagját tudtam mozgatni. Láttam a szemével és hallottam a fülével. Végre elértem azt a szinte amit már mind ketten elértek.
Vigyázz Titkos Szövetség! Jövök! ;)

III.fejezet

A gyanúm sajnos beigazolódott. Sehogy sem tudtam elérni Victoriát. Telefonon hívtam és sms-t is küldtem neki, de semmire sem reagált. Nagyon féltem attól, hogy valami nagy bajba kerülhetett. Sajnos aggodalmam be is igazolódott. Egyszer csak egy lány szólított le az utcán. Egy alacsony, de határozott lány volt fekete hajjal és nagy gesztenyebarna szemekkel. Belém karolt és már mondta is:

- Szia! Én Tifanny vagyok. Valamit sürgősen el kell mondanom. - mondta egy kis aggódással a hangjában.

- Rendben! Én Butterfly Black vagy de szólíts nyugodtan Butnak.

- Meghívhatlak egy cappucinora?

- Erre nem mondok nemet.

És ahogy beültünk a Caffe Dream nevű kávézóba és rendeltünk mindketten egy cappucinot, sürgetően megszólalt:

- Ismersz egy Victoria Carter nevű lányt?

- Igen! Ő a legjobb barátnőm. Miért kérdezed?- mondtam már egy kicsit megrémülve.

- Nagyon nagy pácba került. Tudom, hogy te és ő nagy képességek birtokában vagytok. Magam is tudok egy két "trükköt".

- De te ezeket honnan tudod. És egyáltalán, hogy tudhatsz a képességeinkről.

- Egy ideig figyeltelek bennetek. Hallottam és láttam mindent amit teremben mondtatok. De egy a lényeg! Meg kell mentenünk Victoriát. A Titkos Szövetség nevű társaság elrabolta őt. Ez egy olyan társaság, ami tud mindent hármunkról. Az erőnkből akarnak hasznot húzni és...

- Nem érdekel a többi! Menjünk és keressük meg őt! Te tudod, merre lehet?

- Persze!

- Akkor mire várunk még?

Én felálltam volna de mondta, hogy fogjam meg a kezét és csukjam be a szemem.

- Kinyithatod!- mondta.

És amikor kinyitottam, egy félig leomlott épület falai, vagyis inkább romjai közt álltam. Meglepődtem egy kicsit, hogy milyen gyorsan ideértünk.

- Szóval az én egyik képességem a teleportálás.- mondta egy nagy mosollyal az arcán.

- És a másik?- kérdeztem izgatottan.

- Alakváltás. Minden élőlénynek fel tudom venni az alakját.

- Ne fojtasd mert irigy leszek- mondtam huncutan.- Akkor most ez előnyünkre fog válni. Egy kicsit undi lesz de a cél szentesíti az eszközt. Egérré kéne átalakulnod. Gyorsabban szaladnál mint én szaladok. Minden apró járatba beleférnél. Ha én itt a romokat elkezdem mozgatni kő kövön nem marad.

- Rendben!- és már egy szempillantás alatt el is tűnt.

20 perc múlva visszajött. Jó hírrel jött, mert megtalálta azt a helyet ahol fogva tartják Vicit. Megfogta a kezem és 10 méterrel a fogva tartó szoba előtt találtam magam. Ez a hely már sokkal tisztább volt. Sehol egy rom vagy akár csak egy porszem.

- Mi történt a romokkal?- kérdeztem.

- Ez a hely a romok és a föld alatt van. Nagyon nehéz volt megtalálni, de sikerült. Furcsa volt mikor a romok alatt egy szellőzőrendszert találtam. Na, mindegy. Van valami terv a kiszabadításról?

- Nekem a frontális jön be!- és ezzel a mondattal elkezdtem rohanni a szoba felé.

Szegény Tifannynak már csak arra volt ideje, hogy felvegye egy oroszlán alakját és, hogy szaladjon utánam. Az ajtó előtt megálltunk. Itt chipkártyás belépés volt. Szerencsénkre arra jött egy tag és nem is haboztunk. A fegyvert kilevitáltam az övéből és rá szegeztem. Eközben a vad oroszlán rávetette magát. Megnyikkanni sem volt ideje mivel benyomtam neki egyet és már el is ájult. A belépőkártyáját már el is koboztuk. Ahogy bent voltunk csupán két őr vigyázta a megkötözött Victoriát. Nem volt nagy dolog lefegyverezni őket. Azt a kötelet amivel Victoriát megkötözték azt a kötelet lecsomóztam az elmémmel és összeköttetem úgy azt a két őrt, hogy mint a szobrok, meg sem tudtak mozdulni. Tifanny megfogta mindkettőnk kezét és már az ő szobájában találtuk magunkat.

- Sziasztok! Tifanny vagyok.

II. fejezet

De ez a képesség nem igazán előny minden szempontból. Ha az utálóim fejéből kiolvasom azokat a dolgokat amiket rólam gondolnak, nem igazán vagyok mindíg megelégedve. Vagy ha éppen annak a srácnak aki éppen tetszik és a fejében nem találok semmit magamról az egy kicsit elszomorító! De én az az ember vagyok aki ezeket a dolgokat nem veszi magára. És én akkor is mosolygok amikor nem kéne. Állandóan nevetek vagy hülyülök. Ebből már volt egy-két problémám is. De ezek sem érdekelnek. De egy azért nagyon foglalkoztat. A barátnőm fejében nem tudok olvasni. Mint egy lelakatolt dobozka aminek nem igazán találom a kulcsát. A neve Victoria. Egy osztályba járunk és szinte testvérként nézek fel rá. Mindíg anyáskodik (ami már néha kivsit idegesít). Nagyon furcsa. Sose látok rajta sérülést vagy akárcsak egy kis horzsolást. Mindíg fitt és egészséges. Nincs igazolatlan napja. Ezért ő tartja a Jelenléti Rekordot. De ezek mellett nagyon okos és csinos. És állandóan csini egyberuhákba jár. Emiatt a sok furcsaság miatt nagyon nehezen de előhozakodtam neki ezzel a dologgal. Hisz nem csak én lehetek az egyetlen! Vagy talán igen? De egy próbát azért megér.

- Szia Vici!

- Szia But! Mizujs?- mondta a mindíg kedves és szerény hangján.

- Figyelj csak! Kérdezhetnék valamit?

- Persze! Tőlem bármit.

- Megvágtam magam (ne is kérdezzétek). Neked csoda kezed van! Végig húznád az újad a seben?

- Hát persze! De minek?

- Csak csináld!!

- Rendben, nem kell mindjárt leharapni a fejem!

És ahogy a seben végighúzta az úját valami bizsergetőt éreztem. Láttam, hogy a seb lassan eltűnik. Kicsit leesett az álla nekem is és persze neki is. Rémült arccal nézett maga elé. Nem tudta mi történik vele. Szerencsére én még kicsi voltam és egy nagy mókának vettem az egészet.

- Semmi baj, nyugodj meg!- mondtam neki mintha számára minden rendben volna.

- Ez mi? Talán valami mutáns volnék? Azt se tudom, hogy csináltam (sóhaj) !

- Nyugodj meg! Nem csak te vagy képes ilyenekre. Figyeld csak!

És a tollra fókuszáltam. Mikor megmozdult majdnem elájult szegénykém. Ráirtam egy papirra: "Nyugalom". És ezt a papírt a kezébe lebegtettem.

- Jó trükk But.- mondta félmosollyal az arcán.

- Ez nem trükk! Ezt az elmémmel csinálom. Sőt! Még az emberek fejében is tudok olvasni.

- Na mutasd!

- Rajtad nem műnködik. Mintha blokkolnál minden olyasmit amit nem szeretnél, hogy a felyedben legyen. Mint egy zár és nincs hozzá kulcs.

- Akkor most elengedem magam és engedni fogom. Arra gondoltam, hogy...

És már láttam a könyvet melyből már tudtam olvasni.

- Megvan!- mondtam neki huncutan.

- Na mire gondoltam?

- Arra, hogy a nagymamádnál vagy és éppen befőzitek a lekvárt.

- Te egy mentalista vagy?- kerdezte mintha vele nem történnének ilyen furcsaságok.

- Nem! Én "jó boszorkánynak" hívom magam. De mostmár te is hívhatod így magad. Vagyis inkább angyalnak. Ez ami a te képességed az angyaloktól származhat. Hisz segítesz a gyengéken.

- Hohó! Ne szaladjunk azért ennyire előre! Még mindíg nem fogtam fel a dolgot. Szóval nekem valami képességem van amit azt sem tudom hol szereztem. Úgyhogy még nekem ezt át kell gondolnom. De azért köszönöm, hogy felvilágosítottál erről a dologról. Majd jelentkezem!

És ezzel a pár mondattal egy szürke arckifejezéssel kiviharzott a teremből. Nem tudom mi lehet a baj.... Ha nekem lenne ilyen képességem az egekig repülnék. Talán az lehet a baj, hogy nagyon ömlesztve kapta az információt. Remélem semmi baj nem lesz!! Victoria nagyon törékeny lány és félek. NAGYON FÉLEK!

I. fejezet

Tekerjük vissza egy kicsit az idő kerekét. Pontosan 11 évvel.
2034-et írunk. Ekkor még csak öt éves voltam. Ekkor fedeztem fel azt, ami csak nagyon kevés ember tudhat magáénak. Sokszor vágytam arra,hogy tündér vagy boszorkány - persze jó boszorkány - akartam lenni. Szárnyakat akartam, hogy repülhessek. Varázserőt, hogy bármire képes lehessek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer a vágyak valóra válnak. Sokan mondták, hogy ha akarsz valamit, csak hinned kell benne és sikerül.
Október 11. Betöltöttem az 5. életévemet. Összegyűlt a családom, hogy megünnepeljen engem. Mint minden rendes gyerek, kézzel ettem a tortát. Anyu ezt nem nézte jó szemmel. Apu nyugtatta, minden rendben,addig örülj, míg kicsi. Kevesebb vele a gond.
Kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet. Széket kellett húznom a csaphoz, hogy elérjem. Ám amint arra gondoltam, hogy kéne egy szék, irtózatos sebességgel megindult felém. Hozzá sem értem, senki nem piszkálta. Senki sem segített. Csak úgy magától megmozdult. Döbbenten és eléggé riadtan álltam az étkező közepén, megfagytam. Nem tudtam elugrani a villámsebességű tárgy elől, nekicsapódtam és hanyatt estem. Nagyon fájt a fejem, de nagyobb baj szerencsére nem történt. Apuék a nagy csörömpölésre rohantak be, annyit láttak csak, hogy nyitott szemmel fekszem a hátamon. Semmilyen jelre nem reagáltam, furcsa álomképek suhantak el a szemem előtt.
Lassacskán kezdtem megszokni új és szokatlan képességemet. Nem kellett megmozdulnom, győzött a lustaság. Nem kellett kinyitnom a kaput, csak imitálnom kellett. Gondolatban megfogtam és lenyomtam a kilincset.
Tulajdonképpen Lilly G. névre kereszteltek, ám akik szeretnek, Butterfly Black néven ismernek és így is szólítanak. A tanároknak is mondani szoktam, hogy: "Utálom azt, hogy Lilly. Vagy But-nak szólítanak vagy nem szólítsanak sehogy."
Most, 11 évvel később, ebből élek. A cirkuszban dolgozom, igaz, kisegítőként. Iskolába is járok, hétvégente pedig fellépek, mint bűvész. Senki nem tudott még rájönni a titkomra. Ezért a plusz melóért alacsony fizut is kapok, de nem ezért csinálom. Szeretem látni a csodálkozó embereket. Furcsa látnom azt, hogy a felnőttek is ugyanolyan meglepettek, akár a gyerekek. Egy pillanatra megjelenik a szemükben, hogy azt hiszik, ez csoda. Képtelenség.
A gimiben utcai bűvésznek tanulok, a gyenge trükköket fel szoktam dobni király effektekkel. Néha konfettivel, tűzijátékkal. Az osztályfőnök szerint igazi tehetség vagyok. Nem fogom felfedni magam, nem tudja meg sosem. Hadd gondolja, ez csak a rengeteg gyakorlás műve. Felajánlotta, hogy év végén saját, másfél órás előadásom lesz a tornateremben. Repesek az örömtől. Mondjuk, ez még nem a Broadway, de már közelít hozzá. Igent mondtam az ajánlatra, így most levegőt venni sincs időm. Állandóan gyakorolnom kell.
Nagyon kimerítő bír lenni. Az elmémet rettenetesen leterheli, így suli után csak pihenni szoktam. Tanulni ritkán, mindig előre kiolvasom a tanár fejéből, ki felel és tájékoztatom az illetőt. Emiatt mindenki szeret engem az osztályban. Állandóan a lottószámok miatt nyaggatnak. Mondtam, hogy nem vagyok zseni. Nem tudhatok mindent. Ennek is örüljenek.
A barátaim nagyon jól tűrik, hogy folyamatosan lazsálok. Nem különben zavarja őket és mindig támogatnak.

Ezért is imádom őket MINDENNÉL jobban.